2011. jún. 9.

Hologrammos

A sárga balettruhákhoz hasonlóan többféle színárnyalatból kellett szabnom a szoknyarészeket (2 db készült), mivel igazából nem volt olyan színű egyik tüll sem, amelyik megegyezett volna a mez anyagával. Sőt nagyon is elütő színűek voltak tőle. Négyféle színt keverve oldottam meg a gondot, a tüll áttetszősége ebben csodákra képes. Persze 3 szín a négyből megint csak mennyiségileg nagyon korlátozott, sokat kellett számolgatnom, hogyan is osszam el a többrétegű szoknyán, hogyan forgassam, hányfelé vágjam a tüllcsíkokat, melyik szín melyikkel párosítsam 1-1 rétegen. Dehogy ne csak ennyi legyen a feladat, kaptam egy zacskó hologrammos anyagmaradékot, kis mindenféle alakú darabkákat, hogy azzal díszítsem még valahogy majd a ruhákat.
Hát megtörtént, ilyen lett.

Ez nem egy virág, hanem szintén a ruha alulnézetből. :)


Photobucket

2011. jún. 8.

Lilák

Sárgák után lilák következtek. Nem lett olyan szép tartásuk, mivel nagyon puha volt a tüll. :((
A szoknyák felső rétege (akárcsak a sárgáké) szintén csillámporos tüll, ami iszonyatosan hullott munka közben, minden és mindenem tele volt vele! A strasszkő színét helytelenül adja vissza fotó, de megegyeztek a mez színével. Két darab készült, pont elég volt az anyag hozzá, annyira, hogy a vállpántok sajnos nem is teltek ki, így testszínűből kellett megoldanom.


Photobucket

2011. jún. 7.

Sárgák

Folytatva a balettruhák sorát a kékek után a sárgák következtek. Sokat kellett számolgatnom, agyalnom, hogy a rendelkezésemre álló többféle árnyalatú és eltérő mennyiségű tüll anyagokból hogyan szabjam a 3 egyforma ruhát.
Muszáj volt kevernem a színeket, de szimmetrikusan és úgy, hogy elég is legyen, el is fogyjon, szóval jó legyen, szép legyen. :)
Hát ilyenek lettek, nekem nagyon tetszettek (és persze a megrendelőnek is), imádom a sárgát!

Photobucket

2011. jún. 6.

Altató - lilában

Versenyre készült ez a ruha, a táncprodukció címe: Altató.
Korábban írtam már erről, vagyis az alapanyagról, hogy milyen nehéz volt kiszabnom a ruhát, a nagyon ritka minta miatt, nehogy veszendőbe menjenek a szép csillámos virágok és láthatóak is legyenek a többrétegű szoknyarészen.

Csak néhány kép készült alkotás közben.

Ez is a ruha része, egy száras mez, ez került a muszlin alá.


Photobucket

2011. máj. 27.

Rózsaszín árnyalatok

Kezdem pótolni az elmaradásaimat, mutatni, mik készültek az elmúlt hetekben.


Jó távolinak tűnik már ez a táncruha, amit egy versenyre készítettem két hónapja.
Néhány kép a munkafolyamatról:




Photobucket

2011. máj. 24.

Dolgozom...

Hát van és volt mire néznem az elmúlt hetekben, ezért nem értem rá blogozni. Ha vége a sürgős munkáimnak, megmutatom, mivé vált a színes anyagkupac. :) Na meg pótolnom kell a korábbi elmaradásaimat is...
Photobucket

2011. márc. 26.

Sárkányból tündér

Ez a második átváltozós táncruhám.
Olyan a koreográfia, hogy pár másodperc alatt alakul át a táncos egy másik figurává. Nincs lehetőség gombolkozni, cipzározni, szokásos módon kibújni belőle, csak le kell dobni a felső jelmez darabjait villámgyorsan.

/ Az első ez volt.
Itt (is) látható a készítés menete közelebbről. /
Ám most ezt nem teljes egészében én készítettem, mint az előzőt.
Adott volt egy sötétkék-fekete ujjatlan plüss overall, ezt kellett hosszú ujjakkal kiegészíteni. Ez a sárkány és a tündér alap ruhadarabja is.
A sárkány szárnyait és fejdíszét Pesten készíttették, ezek anyagából már csak a nadrág elkészítése maradt nekem feladatként.
Átkötős fazonra gondoltam rögtön, ami oldalt nyitott, de mégis teljesen fed, mert ugye szó nem lehet róla, hogy majd letolja és kibújik belőle. :) Ezt elől-hátul tépőzárral láttam el, alja gumis, hogy valami formája legyen. Olyan bőre hagytam, amennyit csak engedett az anyag szélessége, mert alá kellett férnie a szoknyácskának is még.
A tündérszoknyát többféle kék és fehér organzából, szaténból szabtam. Az elképzelésem valami színátmenetes hatás volt, így hát képes voltam ezt 48 részből összevarrni! :)
Alsószoknyával tettem dúsabbá később.

Nem akartam, hogy nagyon elvágólagosan elkülönüljön a szoknya az overalltól, mintha soha semmi közük nem lett volna egymáshoz. Ezért hasonló színű csillogó anyagból készítettem még szirmokat rá, ami szerintem elég jellegzetesen tündéres módi.
Így már jobban összeolvadt az alap plüssholmival.

A kislány anyukája végül feldobta még a ruhát jónéhány Swarovski strasszal is. :)
Photobucket

A szél lánya

Egy egyéni versenyruha, adott volt a cím és hogy valami kéket szeretnének, meg hogy olyan cafrangos, tépett, szélfújta legyen. A többi rám volt bízva.
Igazán kék anyag híján inkább türkiz lett. Lehetne a víz lánya is akár. :)
Több árnyalatból, így több darabból raktam össze a mezt és a szoknyácskát.
Ezzel jól megnehezítettem magamnak a munkát. :)

Ezután kerültek fel a díszítő és a ruha lényegi részei, a többféle kék és fehér organza darabok.
A rögzítések helyét flitterekkel takartam el, mivel megbeszéltünk némi csillogást is, de nem akartak sokat. Hát visszafogtam magam. :))

És itt a kishölgy, amikor először ráadhattam a művemet.
Persze tánc, mozgás közben az igazi az egész, mint a legfelső képen. :)

Még több kép látható róla a rendezvenyfotozas.hu oldalon.




Photobucket

2011. márc. 23.

Ancsapancsa-tól és Ádám-nak

Díjat kaptam Ancsapancsától, amit köszönök szépen neki!:)



A díjhoz szabályok is tartoznak. Ezek a következők:

- Írj egy bejegyzést, amelyben közzé teszed a Liebster-Blog képet, és másold be ezt az útmutatót.
- Linkeld be annak a személynek a blogját, akitől a díjat kaptad, és hagyj nála egy hozzászólást, hogy elfogadod a díjat, és add meg a bejegyzésed elérhetőségét.

- Ezután gondolkodj el, melyik az a 3-5 blog, amelyiknek tovább szeretnéd adni a díjat, linkeld be őket a bejegyzésedbe, és értesítsd őket egy hozzászólásban a jelölésről.

- Tehetséges kezdő blogolókat részesíts előnyben, ne olyanokat jelölj, akiknek több 100 követője van.


Tovább adom én is, mégpedig a szabályok szerint néhány lelkes, kezdő blogolónak.


És még a saját hozzáfűznivalóm szabályzaton kívül:
Azt gondolom, attól hogy valakinek nincs többszáz, vagy talán még 50 követője sem, még nem biztos, hogy kezdő blogos. :)

Akkor továbbadom Ádámnak, aki szintén gyönyörűen varr, origamizik és még gyönyörűbbek a fotói, aki teheti nézze meg feltétlenül!!! Ja és ő sem kezdő!

Ne vegye senki rossz néven, de másnak nem adhatom tovább, mert gondolom végigsöpört már a játék a kreatív blogokon és egy ideje nincs időm újabbakat felfedezni, látogatni.
(Talán mert mégis kezdő vagyok? :)))


További jó alkotást és blogolást lányok!

Photobucket

2011. márc. 22.

Rózsaszín balettruhák

Az történt, hogy két egyforma ruhát kellett készítenem, de csak 1-1 mezre való, ám kétféle színárnyalatú anyagot kaptam. Szintén kétféle színű tüllt és előkerült még a csillogósból is egy darab a díszítéshez. Lehetett agyalni rajta (persze nem volt nehéz), hogy mi legyen. Ezt hoztam ki belőlük.

És itt az egyik tánc közben.
Sajnos csak ilyen picurkában lehetett menteni, a
többi kép itt található.


Photobucket

2011. márc. 21.

Balettruhák akció közben

Ma kaptam értesítést, hogy megtekinthetők a fotók, amik egy táncversenyen készültek.
Több ruhámat (művemet) is felfedezhettem, amiket itt még nem mutattam (majd hamarosan!).
Ezek itt a fehér ruhák egyben. :)
És itt látható még több kép is róluk.
Sajnos védettek, ezért nem tudtam idemásolni. :((
Photobucket

2011. márc. 20.

Kékek


Fehérek után a másik kedvenc színemben kellett két kisebb ruhát készítenem
némi csillogással is díszítve.


Photobucket

2011. márc. 19.

Balettruhák

Valamikor nagyon szerettem táncruhákat készíteni. Sokan rácsodálkoztak, mi köze a varrásnak az eredeti végzettségemhez, munkámhoz (zenei pálya), hogy jön össze a kettő? Szerintem nagyon is jól, ahogy a tánc és a zene is összetartozik. A tánchoz pedig elengedhetetlen látványelem, tartozék a ruha. Hát valahogy így... :) Most újra alkotok, íme első próbálkozásaim (és megrendeléseim) a balett műfajban. Egész életemben fájlaltam, hogy
ez a tánc kimaradt az életemből, hát most nyakig benne vagyok hirtelen! Az én koromban már csak erről az oldaláról élvezhetem.
De hát így is nagyon tetszik!:)


Photobucket