2010. márc. 20.

Imádom a pirosat!

Magamnak varrtam a héten ezt a blúzt, mert néha jár nekem is ennyi talán.
Nyáron kaptam pár szép anyagot egy régi kolléganőmtől. Nem tud velük mit kezdeni, így nekem adta. Ezek közt volt a piros szatén és csipke is. Csak annyi gondom volt vele, hogy dohányos helyről jöttek az anyagok és nagyon átvették azt a szagot. De csak miután készre varrtam, akkor mostam ki. A minta ugyanaz, mint egy korábbi blúzé, csak feljebb szabtam elől, hogy ne legyen akkora a belátás, mivel nincs is sok látnivalóm, tehát nevetséges lett volna ezt is úgy szabni. Az elsőnél még nem tudhattam, felvéve mennyire lesz zavaró a mélyebb dekoltázs.
Ja és a strasszgombokat még mindig nem tudom megunni! :))
Varrogatok még magamnak, mivel most nincs egyéb megrendelésem.


Photobucket

2010. márc. 4.

Slayers még mindig....

Elnézést, hogy csak most rakom be a képeket a kész Slayers ruháról a tulajdonosával együtt.
Nem volt időm erre járni hamarabb...
Múlt hét végén táncolt a kislány a ruhában egy rendezvényen, ahol arany és ezüst helyezést is kapott, ahogy értesültem nagyjából a lányomtól, mert osztálytársak. Még az anyukával nem beszéltem, mióta átadtam a ruhát, de tőle kapok majd olyan fotókat, amik ott készültek a helyszínen és amiken a fejdísz is a helyén látható.



Photobucket

2010. febr. 21.

Slayers majdnem kész


Majdnem készen vagyok!
Már tényleg csak a két kis karfodor(dísz) kell és valami kis fejdísz a tündérkéhez.
A köpenyt már rég átadtam a gazdájának, mert abban próbálja a táncot. Lesz még egy fekete boszi kalapja, ami már megvolt nekik otthon, csak egy csík kerül még rá a ruha ciklámen anyagából.
Majd lesznek később olyan fotók, amiken a kislányon látható a jelmez "akció" közben.







Photobucket

2010. febr. 17.

Slayers folytatás

Lassan, de biztosan haladok a jelmezzel, vagyis táncruhával. Már "csak" kézimunka van rajta, jó sok! Hiányos még a szoknya flitterezése, nincsenek kész a kardíszek és a fejdísz, a ciklámen felsőruha (a tulajdonképpeni Slayers karakter ruhája) öv részére is kell egy plusz rész.
A héten befejezem és mutatom majd.


Photobucket

2010. jan. 24.

Haladok...

Ha lassan is, de haladok a tündérkével. Felpróbáltam a mezt a kislányra, igazítani kellett rajta alul, mert bő és hosszú volt. Berajzoltam a színek találkozásánál csak úgy, ahogy jól esett, a végleges kontúrokat. Végigvarrtam a kacskaringós vonalat, aztán kivágtam a fölösleges anyagrészeket. Ez elég sokáig tartott és nagyon óvatosan kellett csinálni, nehogy átvágjak olyan részt is, amit nem szabad. Mivel helyenként mindhárom szín egymáson volt. A vonalak mentén (is) fogom flitterezni, így takarom a varrás vonalát. De most még csak itt tartok, ez az eleje:

... Ez pedig a háta:

És itt a szoknyarész, amit elkezdtem flitterezni, de ez elég időigényes. Ja, és még mindig nincs rávarrva minden alkatrésze.
Szóval messze még a végeredmény...
...de haladok. :)


Photobucket